Színtiszta zene és élvezet a Szabad az Á-ban: ezért szeretem :o)
Azzal kezdem, hogy nem tévedtem el :o)
Gondolkodtam, hová menjek: próbaterem, vagy Szabad az Á, végül ésszerűbbnek tűnt a Szabad az Á, hisz a fiúk már pakoltak, mire Pest határába értem, így max. az üres próbaterembe mehettem volna, annak meg mi értelme van :o)
Így mentem a Mikszáth Kálmán térre, ahol múltkor Opi parkolt le helyettem, mert nekem egyszerűen nem ment :o)
Most megoldottam!
Szabad az Á.
Elsőnek érkeztem. Ajtó zárva. Már külön cég a Zappa Caffé + a Szabad az Á. Így a Zappában kérdeztem meg: most akkor mi van??? Mondták, hogy a pultoslánynak el kellett mennie, de hamarosan érkezik.
Fiúk is még csak úton voltak, így én sétálgattam kicsit a környéken. Nekem tetszett az a kis hangulatos utca ami bevezet a Mikszáth térre. És vidám látvány volt 1 csapat focizó fiú is.
Egyszer csak a lezárt, behajtani tilos területre begördül nagy vészvillogózva 1-2-3 autó - elöl Oplasznik - miééé nem lepődtem meg :oD
Persze logikus volt, hiszen így a kapu elé ki lehetett tenni az összes cuccot, amik között ugye van méretes és nehéz darab is.
Aranyosak voltak, vidámak, jó érzés volt az első pillanattól látni őket :o)
Jólesett, hogy Opi nem felejtette el a plakátot, amit a lányom kért tőle :o)
Sajnos Arany Zsolti délután felhívta Opit, hogy sztornó, ő lázas beteg, így csak 1 gitár fog szólni az este folyamán :o(
Mire minden cucc 1 kupacban volt, megjött a pultos lány is.
Befelé pakolni mindig nehezebb - még nincsenek ott a rajongók :o)
A Szabad az Á lépcsője meg egyébként is feladja a leckét, főleg akkor, ha valaki 200 centi magas :oD
Azért pikk-pakk lekerült minden. Én az igazságos munkamegosztás nevében vigyáztam a kinti cuccokra - mondjuk nem tudom, milyen hatékonyan tudtam volna megvédeni a hangszereket, ha valaki váratlanul lecsap a Gibbsonra, vagy a Fenderre :oD
Beállás.
Nem az a hantechnikus volt, aki már eddig kétszer. Mint hangulati elem, kétségtelenül hiányzott az est folyamán (???), de Balázs (szerintem) jó munkát végzett. Jól szóltak.
Okt. 1. óta pihi volt, ez nem titok, Opi is elmondta az egybegyűlteknek a koncert folyamán. Szóval több, mint 1 hónapja nem zenéltek együtt.
Ezért is választották a korai beállást.
Nekem meg a fülemig ért a szám, ahogy hallgattam az örömzenélést :o)
Az első pillanattól együtt voltak, és áramlott a jókedv, az energia. Mosolyok, egymásrafigyelés, harmónia :o)
Elmerültem a nagy örömzene hallgatásában, közben belibben 1 nagy darab, ismeretlen fazon, 3 üveg ásványvízzel - nem gondoltam, hogy ő lesz az 1. ember a mai koncerten, korán van még, nekem sem nagyon akaródzik felállni jegyet adni neki, ő int, hogy maradjak. Gondoltam, törzsvendég, csak inni jött le. Egyszercsak megjön a barátja, ő sem kér jegyet, oroszul beszélgetnek, figyelik a zenét nagyon. Pár szót elkapok (pl. youtube), léggitároznak, szolidan, ülve.
Egyszercsak felpattannak, viszik az összes vizet, már ott sincsenek.
Az első igazi vendégek: 1 kedves jókedvű társaság Veszprémből, köztük 1 nem-rég-szülinapos, akinek a szülinapi meglepetésében mi is aktívan részvettünk :o)
A párja nem úgy szeret ajándékozni, hogy bemegy a dm-be, és lekapja az 1. tusfürdőt a polcról :o)
Tudta, hogy kedvese régi nagy kedvence a Géniusz, így elhatározta, beszerzi neki a régi kazettát CD-n, dedikálva. Megkeresett emilben. Bennem ebben partnerre lelt :o) Végül a Collectiont választottam, aminek prózai oka volt: azt tudtuk a legkönnyebben úgy kinyitni, hogy gusztusosan vissza lehessen csomagolni, és ízléses legyen az ajándék :o)
Az Kincskereső Show után kellemesen fáradtán, és lényegében totál elszállva, jókedvűen dedikálták a fiúk az összes CD-t Jax-nak szülinapjára :o)
Az ajándék nagy sikert aratott, most koncertre is el tudtak jönni, így élőben is élvezhették. A társaság többi tagjának is nagyon bejött a koncert, amire igen rendesen, otthon a Collectionnel alapoztak is.
Egyszer csak hallom Atka hanját, ahogyan jön le a lépcsőn. Őt megelőzve megláttam 1 gitártokot... ezen picccit meglepődtem, lévén Atka dobos... A következő pillanatban megjelent Arany Zsolti, mindenki nagynagy örömére :o)
Rendes gyerek + szeret a Géniuszban játszani + imád Opival ökörködni a színpadon, így amint össze tudta magát vakarni, autóba ült, és meglepetésszerűen jött :o)
Gyorsan csináltak neki helyet a színpadon, és együtt melegítettek tovább :o)
Jegyárusítás. Ritka alkalmak, amikor e nemes feladat rám hárul. Nem szeretem, bevallom... De hát gázsiból él a zenész + a management :o)
Többen lazán elmentek mellettem, Tamás szerint eccccerűen azért, mert nincs olyan jegyárusító-fejem :oD
Az meg még cikibb volt, amikor utólag kellett valakinek szólnom, hogy boccccs! Nálam lehet jegyet venni :o)
Végül barrikádot építettünk: az asztalt kihúztuk a bejáratig, és a lépcső felét lezártuk 1 nagy hamuzóval, így lényegében aki lejött a pincébe, az az ölembe, vagyis a kasszába pottyant :oD Én pedig igyekeztem a lehető legcukibb bűbáj mosolyommal üdvözölve őket árusítani a jegyet, ezzel is megalapozva az este jó hangulatát :o)
Nagy meglepetésemre egyszercsak megjelent újra a nagy darab orosz. Gondoltam, inni jött. Nem zaklattam jeggyel, úgyis mindjárt elmegy. De egyszercsak belibben a barátja is 2 lánnyal. És mindannyian letelepedtek. És jöttek végül még 3-an. Gondolom tetszett nekik, amit a beállás közben hallottak. Tőlem nagyobb angol tudásúak megértették velük, hogy ez fizetős buli + a beszélgetésből az is kidrült, hogy Ukrajnából ugrottak át Lady Gaga koncertre. Nnnna, ez se semmi szerintem.
De az estét velünk töltötték. Az egyik srác a koncert előtt megkért, hadd énekeljen 1 orosz rockszámot a barátainak. Opi szívesen belement. A fiú elénekelte, aranyos volt :o)
Fiúk szokás szerint eltűntek csapat-építő-kajázni :o)
Visszatérvén kemény és váratlan kezdés:
Csillagból kő...
Slendrián hiánya valahogy még fájóbb lett :o(
Ciccca szülinapos társasága (anyukája ünnepelt) még kitartóan üldögélt. Nem olyan könnyű megemészteni azokat a táncos csajokat a Millenárisban...
Talán Opi is meglepődött, de még a 2. sőt talán a 3. számnál is ült mindenki... Tény, azok a táncos csajok nekem se nagyon illettek bele a koncepcióba... Ciccca olyan régóta szeretne már táncolni a színpadon :oD
Végül Opi olyan szépen kérte, hogy csak felálltunk, és mentünk előre táncolni. Opi az este folyamán végig engesztelte is a mi kis Cicccánkat, aki a végére határozottan meg is enyhült ;o)
Ha már szülinap:
Ő még csak 14 Ciccca anyukájának.
Kész.
Aki ezt a blogot olvassa, az tudja, ez lényegében történelmi pillanat - nem tudom, lesz-e folytatás, vagy egyszeri és megismételhetetlen esemény volt???
Bár a Kincskereső Shown elhangzott Apám hitte... feldolgozás is azt sejteti, lehet, lesznek még itt egyedi hangulatú Géniuszos feldolgozások :o)
Vagy nem.
Minden Opitól függ. Vagy még inkább Zolitól. Nem akarja, hogy újra belesüppedjenek a régi verklibe.
Ééééés, csak összejött a ráadás is. Szokás szerint kántáltuk, hogy RégenvoltRégenvoltRégenvolt. Opi szentül megígérte, hogy decemberre megtanulják (nagyon cifra dob ügyileg kísérni a számot), mígnem 1 hirtelen elhatározással belevágtak.
Állllati jóóóól szóóólt!!! (Bakker, tényleg nem is volt Állatbarát...))
Szóval Zoli!!!
Ezennel ünnepélyesen megkérlek, ugyan növeszd már meg kicsit az egódat!!!
Tudom, hogy professzionális precizionista vagy, és neked még a tökéletesen is lehet mit csiszolni, de vedd már észre, hogy
BAROMI JÓÓÓ VAGY!!!!
Így, próba nélkül, csuklóból és lazán is!!!
:o) :o) :o)
Koncert végén vidám cuccolás.
Nagy utcai beszélgetés, illetve Cicccáék sajátos és egyéni hanvételű, igen látványos produkciója a Mikszáth téren :o)
Mi páran még átmentünk Atka + Zsuzsi koncertjére is.
Kéééész voltam!!! Teljesen magával ragadott a funky, ringott a csípőm, húzott a zene :o)
De az már 1 másik történet...
Mert igaz, hogy IMÁDOM a funkyt, de ez mégiscsak a Géniusz rajongói blogom ;o)
- 1 komment
Felvettem az új ruhám, mondd milyen vagyok ma?
Nnno, új ruciban van a blog.
Hogy teccc?
Vélemény?
Mi kellene még bele?
Mi az ami felesleges?
Hmmm???
Tudom... leginkább mondjuk írhatnék bele..................
Van Facebook Like és Megosztás gombom :o)
Óóóó, jesssz!!!
Technikai analfabétizmusomat meghazudtolva sikerült
Facebook Like és Share gombokat varázsolnom a blogba :o)
Valszeg utolsók között a blogtársadalomban...
Ja, még az a dolog szépséghibája, hogy közben meg a blog valamiért szétcsúszott...
Nem én vóóóótttam!!!
Mikor idejöttem, ez fogadott.
Csak utána kezdtem el turkálni a sablonban, nincs mit veszítenem alapon.
Egyébként is érik szegénykének 1 új köntös, de igazából egyik freeblogos gyári sem tetszik.
Ez nem is lenne olyan nagy gond.
Az a gond, hogy fogggalmam sincs, mit akarok helyette.
Nnnna, majd lesz valami :o)
Ha valakinek segítség, hát itt van:
a következő html kódot kell beilleszteni a Sablodarabok -> Bejegyzésbe
én speciell a
<e:IfCommentsActive>
sablondarab elé tettem.
<iframe src="http://www.facebook.com/plugins/like.php?href=<$Entry.Url$>&layout=standard&show_faces=false&width=500&action=like&colorscheme=light"
scrolling="no" frameborder="0" allowTransparency="true" style="border:none; overflow:hidden; width:500px; height:25px"></iframe>
<a name="fb_share"></a>
<script src="http://static.ak.fbcdn.net/connect.php/js/FB.Share"
type="text/javascript">
</script>
- 1 komment
Videó interjú a Kincskereső Show után
Én ilyen naív kisfiú vagyok -
lányom konkrétan felröhögött :oD
Annyira ütősek a koncert részletek, hogy még inkább várom már a decembert!
Koncert dvd-t akarooook!!! :o)
Asszem párszor végig fogom nézni :o)
- még nincsenek kommentek
Megszólíttattam, hát megszólalok
Hanyagoltam mostanság a blogot. Több okból.
1)
Még valamikor augusztusban szétzuhant a blog és a honlap is. Eltűntek belőlük a képek. Nagyon rosszul esett a dolog :o(
Az ok persze örvendetes:
annyian nézik mindkét oldalt, hogy a photobucket oldalunk nem bírta a terhelést :o)
Márpedig mindkettőre legfőképp a photobucketről voltak belinkelve a képek.
A honlapot rendbetettem, óriási munka volt, de erre akkor nem jutott energiám :o(
2)
Ez 1 "rajongói" blog. Nem igazán találtam a hangot mostanság.
Aki rendszeresen olvas, és rendszeresen jár koncertekre, az pontosan tudja, miért :o)
Természetesen még mindig rajongok - állítólag úgy az igazi a koncert, ha én ott sikítozom az 1. sorban :o)
Szóval a blog többé kevésbé rendbetéve.
És írogatom is. Abból a szemszögből, ahonnan mostanság látom a dolgokat.
Sokszor többesszám 1. személyben. Mert már így jön a számra... :o)
Géniusz KIncskereső Show
Már csak azért is így hagyom a bejegyzés címében, mert szerintem több százszor gépeltem így félre :o)
Sokat készültünk rá.
Eljött a napja.
Topon akartam lenni, amit csak lehet, kézben tartani.
Közben meg azon izgultam, este tényleg ne kelljen semmit se csinálnom, csak a koncertre figyelhessek. De erre ígéretet kaptam, és ez szentül be is tartatott - köszönöm :o)
Több dolog fonódott össze ezen az estén.
Dupla szülinap:
Gablini - Géniusz.
A Gablini / Infiniti rendkívül intelligens szponzorként hagyta, hogy Opi szárnyalhasson.
Hogy ez az este arról szólhasson, ami neki fontos, amit ő már évek óta álmodott.
Összefoglalás volt ez az eltelt 40 évről, amiből 25 Géniusz.
Így kerültek a Showba a különféle művészeti ágak, fotográfia, festészet, videografika, különleges fények, a környezetvédelem, faültetés, idegen kultúrák, jóga, együttrezgés a táltosdobosok által, faültetés, és persze a szexi nők... azééé mégiscsak Oplasznikról beszélünk :oP
A népek csak jöttek és jöttek.
Vicces volt a kapunál - 1 kedves, elegáns, mosolygós, MAGAS hölgy és a férje. A hostess lányok kezdték keresni őket a VIP listán. Megnyugtattam őket, hogy nem kell keresgélni, higgyék el nekem, ez az este nélkülük egéssszen biztosan nem jöhetett volna létre ;o)
Annyira örültem, ahogyan érkeztek sorban a barátok :o)
Legszívesebben velük maradtam volna végig, de mindig volt valami.
Tehát pörögtem egész este, cikáztam ide-oda.
Még az utolsó pillanatokban is akadt megoldanivaló, de abban már nem működtem közre. A probléma megoldódott - ebből is látszik, hogy nem vagyok nélkülözhetetlen :o( :oP :o)
Fiúk a színpadon.
Én belibbentem az 1. sorban számomra fenntartott helyre.
Kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!! :o)
És onnantól csak sikítozás, éneklés, tapsolás, ugrálás.
Ennyi év után is olyan érzés ez, mintha drogoztam volna :o)
Láttam a próbákat, ismertem (majdnem) minden fordulatot, de maga a Show mégis hihetetlen élmény volt.
Amit kicsit benéztünk:
Mi, a legugrálósabbak bírtunk a repülő kamera alá állni...
Bakker, hát az a cucc volt olyan, hogy a fejem felett 20 centivel szakított el... 1 átlagos méretű férfiembert lazán leütött volna... Volt pár pillanat, ugrás és mozdulat, amikor azt hittük most tényleg kivégezzük... kár lett volna, mert már alig várom, hogy láthassam a karácsonyfa alatt a DVD felvételt :o)
Ami meglepett:
Opi egész nap 1 hozzáképest extra elegáns ingben nyomta. Nagyon készült a koncertre ruha-ügyileg is. Így valami extra meglepi cuccra számítottam.
Hát, jól meg is lepődtem, amikor kigyúltak a fények, oszt ott állt a megszokott opis fekete izom-póló + zsebes gatya kombóban (ha nem veszett volna el a kultikus barna ing az Arénában, tán még azt is felvette volna???)
A különleges eseményre vásárolt különleges összeállítás a jóga-show után került elő: Opi hófehér jógás ruhában :o)
Én most először láttam a fiúkat Arany Zsoltival a színpadon.
Tényleg jól nyomják :o)
Holnap folyt. köv.
Most álmos vagyok + valaki már nagyon bújna itt hozzám ;o)
Jó éjt!
Bio Info Magazin interjú
Ímhol a képek.
Az interjú az újságban :o)
- még nincsenek kommentek
Mit csinál a Géniusz együttes Hegyi Barbarával és Novák Péterrel?
Reklámfilm
Jé, a Géniusz cserje-ajándékozási akcióhoz reklámfilm is készült? :o)
- még nincsenek kommentek
Azért nem kell annyira Pécsre rohanni...
Szép új világ...
Bizalom?
Ebben a szakmában az adott szó rengeteget számít.
Lehet rá építeni, tervezni, szervezni.
Működik.
Persze kell az aláírt szerződés is, de addig is bizton tudhatod: számolhatsz a dologgal.
Feltűnt 1-2 társaság, akik vagy szimplán jóhiszeműen dilettánsok, vagy a fesztiválszervezésből lenyúlható pénzekre utaznak.
Mindkettő elég gáz.
Már a honlap sem él.
Szóval ne nagyon rohanjatok Pécsre augusztus 24-én.
Az Alterego Fesztiválon - a fesztivál hivatalos honlapján (www.alteregofesztival.eu) - fellépőkként meghirdetett zenekarok nevében fordulunk a nyilvánossághoz. Mi, e közleményt aláírók a fesztivál hivatalos nyitónapja (2010.08.23.) előtt 19 nappal még semmilyen aláírt vagy érvényes szerződéssel nem rendelkezünk, miközben az általunk képviselt zenekarok nevei már hetekkel ezelőtt fölkerültek a fesztivál honlapjára. A fesztivál szervezőit sem telefonon, sem e-mail-ben nem tudjuk elérni, többszöri megkeresésünkre sem reagáltak. Orfű hivatalos honlapjáról továbbá tudható, hogy a fesztivál szervezői a mai napig nem rendelkeznek érvényes terület bérlési szerződéssel, mivel előleg fizetési kötelezettségüket a fesztivál tervezett helyszíne, a Panoráma Camping felé nem teljesítették. Megkeresésünkre, a hang-, fény-, és színpadtechnikát a fesztivál valamennyi helyszínére biztosító fővállalkozó is, hasonlókról számolt be: a megállapodásuk szerinti előleget határidőig ő sem kapta meg, s mivel a szervezőkkel való tárgyalásai - egyértelmű fizetésképtelenségük okán - értelmetlenné váltak, a fesztivál technikai lebonyolításától elállt, további egyezkedésről hallani sem akar. A fesztivál egyik fő támogatójaként megjelenített Port.hu-nál pedig elmondták: még májusban egyszer valóban megkeresték őket azzal, hogy médiatámogatási szerződésről tárgyaljanak. Azóta, ahogy mondani szokás, a hírüket sem hallották.
A fesztivál honlapján ugyanakkor hajmeresztőbbnél, hajmeresztőbb hírek jelennek meg - tegyük hozzá, a helyesírás szabályainak arcpirító figyelmen kívül hagyásával - többek között arról, hogy az elmaradt Part Fesztivál fellépői majd ezen a fesztiválon fellépnek, így az arra váltott bérletek és jegyek az Alteregora érvényesek. Miközben tehát a Part Fesztiválra jegyet vagy bérletet váltókat sem kártalanították, arcátlan módon azzal hitegetik őket, hogy részt vehetnek, egy teljesen más arculatú, 300km-rel a Part Fesztivál helyszínétől megrendezni tervezett fesztiválon, amely - egyébként most már tudhatóan - valójában csak egy honlapon létezik és amelyről csupán, egy fesztivál megrendezéséhez szükséges anyagi és szellemi bázissal nem rendelkező huszonéves fiatalok, szinte naponta változó csoportja, írogat elképesztő hazugságokat, ugyanezen honlapon.
Mi, a zenekarok képviseletében döbbenten állunk a történtek előtt és a megfelelő jogi lépések megtételét megelőzően, először a nyilvánossághoz fordulva szeretnénk hangot adni fölháborodásunknak és aggodalmunknak. A sok éve tisztességesen működő kisebb és nagyobb fesztiválok iránti bizalmat is megrendítheti, ha a semmiből föltűnő, e szakmának korábban még a közelébe sem merészkedő dilettánsok, haszonleső kóklerek vagy vakmerő csalók gondolják hirtelen úgy, hogy fesztivált szervezni a világ legegyszerűbb dolga. Különösen felháborító, amikor sok ezer, zenét szerető fiatal jóhiszeműségével visszaélve, tőlük forint tízezreket kicsalva, felelősségre vonás nélkül tűnhetnek el, a magukat néhány hétre fesztivál szervezőknek föltüntető gátlástalan nyerészkedők.
Aláírók: Varga Géza(Sub Bass Monster, Poniklo, Rodeo, Bijou), Hegyi Csilla(Kowalsky meg a Vega, Fish!, Blind Myself, Idoru), Lévay Hangyássy László(Hangya Produkció-Zorall, Junkies), Szekeres András(Stereomilk), Goreczki ’Kisbé’ Szabolcs(Aurora), Kiss Áron(Roy és Ádám Trió), Pignon(Colorstar), Oláh Andor(Maszkura és a Tücsökraj), Angerer Attila(Gangxsta Zolee és a Kartell), Benedetti Péter(Hangmás, Nils, Kollaps), Mészáros ’Kojsz’ Tamás(Kojsz Productions-hip-hop színpad fellépők), Szabó András(Magna Cum Laude), Lehotay Judit(Magashegyi Undrground), Marsi László(Alvin és a Mókusok), Fodor Péter(Irigy Hónaljmirigy), Kovács Ákos Dadan(Supernem, Soerii&Poolek, The Moog), Jeges Zsolt, Túri Mónika(Mamazone-Turbo, Takács Eszter, Jurij, Folkfree, Napokon)
Forrás:
http://koncertblog.com/2010/08/06/az-alterego-fesztival-is-atveres-sajtokozlemeny-part-fesztival/
Szép sűrű nyárnak nézünk elébe :o)
Meg szeptembernek.
Jók ezek a fesztiválok, mert így több helyre is eljutnak a fiúk, és olyanok is hallhatják őket, akik nem járnak a pesti klubokba.
Nekünk persze nem feltétlenül annyira jó, mert mi szeretnénk őket ilyenkor is látni a jól megszokott kis pesti klubjainkban. Ugye már csukott szemmel is odatalálunk a Fészekbe, vagy a Morrisons 2-be? :o)
Vázlatosan az előttünk álló 2 hónap koncertjei:
aug. 14. Badacsony - Dugó Fesztivál
aug. 24. Pécs, Orfű - Alterego Fesztivál
aug. 28. Szeged - SZIN - inkább unplugged, inkább beszélgetős, lelkizős, környezetvédős Novák Péterékkel
szept. 3. SzeptEmberFeszt - Népliget - 17 óra - BORS Gasztroszínpad
szept. 25. Andrássy út / Jókai tér - Fenntarthatósági Nap
OKT. 1. GÉNIUSZ Kincskereső Show - Millenáris Teátrum
Nem fogunk unatkozni :o)
- 4 komment
Agymenés álá Opi - Géniusz "ARCOK"
EFOTT - jó kis este volt
Nem is annyira este, mint inkább éjszaka.
Szerénytelenség nélkül:
jól szóltunk :o)
Arany Zsolti hosszú idő után újra velünk a színpadon.
A tanár úr nagyon jól nyomta!
A fesztiválozók későn fekvő népek.
Neo, 30Y és Quimby után kiéhezetten keresték:
hol lehet még állati jót bulizni???
A Djuice színpad körül jó helyen keresgéltek.
Teljes elégedettséggel tombolták végig a bulit.
Koncert után 3 TV kért tőlünk interút.
Éjjel kamaszos koleszos fíííling.
Szóval mi is elégedetten mosolygunk hazafelé :o)
Ismétlés:
augusztus 14. Badacsony,
augusztus 24. Pécs és
október 1. GÉNIUSZ Kincskereső Show - Millenáris Teátrum
- még nincsenek kommentek
GÉNIUSZ koncert az EFOTT-on

Lényegretörőbben:
GÉNIUSZ
a Qiumby, 30Y, Neo, Superbutt, Propeller, Jamie Winchester, KGB és sok más jó zenekar társaságában.

- még nincsenek kommentek
Ha már telefon, meg csengőhang
Ezt már láttátok / hallottátok?
Lehet tippelni, hogyan cseng a telefonom :oD
Még nem szoktam meg, ezért pillanatra mindig összerezzenek, amikor Opi rákezd, hogy "Eszter mindig jobban tudta..." :o)
Ha neked is kell:
Eszter csengőhang letöltése itt
5.
Csillagból kő
nagyon halkan megjegyzem, 1 hete voltam Kortársak koncerten - végül nem mentem oda a Kormos Zsolthoz :o)
T-Mobile Dallamcsengő
Eszem megáll!
Vagy téllleg rétegízlésem van, vagy a
T-Mobile Dallamcsengő szolgáltatása 1 fos.
1, azaz egy darab olyan magyar zenekart sem találtam a repertoárjukban, akiknek a zenéjét szívesen hallgattatnám az engem hívókkal...
És itt azért olyan zenekarokról is szó van, akik lazán, bármikor, heringesre megtöltik a Szabadságteret...
Vagy mégis mit gondoltak, rendeljem meg Lady Gaga, vagy Ke$ha egyik remek számát és azt hallgattassam mindenkivel????????????
Ugyan teszteljétek mááá ti is léccci!!! És írjátok már meg, ha találtatok valami használhatót!
T-Mobile Dallamcsengő Katalógus
Mostmááá csak azt nem értem, hogy más szolgáltató miért nem mozdul erre a szegmensre?
- 1 komment
4.
Mi van velem?
- 4 komment
3.
Úgy érzem
- 1 komment
2.
Angyal




